Bútorozók arculat-, logó-, szórólap-, névjegy tervezés

Bútorozók arculat-, logó-, szórólap-, névjegy tervezés

Ricsiék – egy nagyon kedves régi ügyfelemen keresztül – Gergőn keresztül talaltak rám és azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy készítsem el a cég arculatát, logóját, névjegykártyát, valamint egy szórólapot is kértek tőlem. Nagyon örültem a feladatnak, mert egy hozzám nagyon közel álló témában dolgoznak: bútorokat készítenek, bútorok szállításával és bútorok összeszereléssel foglalkoznak.
Megbeszélésünk során, elmondták, hogy a logóban mindenképpen szeretnének látni egy monogramot, méghozzá a B és a K betűt és konkrét elképzelésük volt a színekről is.

Ezekből az információkból kiindulva először elkészítettem moodboardot. A moodboard lényegében egy tábla, ami hangulatában, színeiben, képeiben passzol a cég küldetéséhez. Megrajzoltam a betűket, elkészültek a logótervek, ezekből a lógó tervekből a Megrendelő kiválasztottál neki tetszőt. Logó tervezésnél első körben legalább három tervet küldök az ügyfélnek. Ebből kiválasztja a véglegesnek szánt tervet, amit később már csak finom hangolni kell. Az alapos előkészületeknek és beszélgetéseknek köszönhetően hamar összhang alakul ki köztem és a Megrendelőm között és a végeredménnyel mindketten nagyon elégedettek lehetünk.

Logótervezés, szórólaptervezés, névjegykártyatervezés projekt időtartama: 3 hét

Korábbi logótervezési munkáim:

Logótervezés AssistantPro
Logókészítés potgazdi.hu
Bútorozók arculat-, logó-, szórólap-, névjegy tervezés
Prémium gépészet logótervezés
Logótervezés Zen Garden Beauty Studio

Nézőképek

Magazin weblap készítés
Weblapot szeretnél?
Kérj ingyenes konzultációt!

Kapcsolat

Telefon:

06 30 275 85 25

E-mail:

hello[kukac]tejegrafika.hu

Hasznos linkek

Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelmi tájékoztató

Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-136813/2018

Közösségi média

További grafikák, képek és információk rólam az Instagram-on és a Facebook-on.